2010. február 14.

Akkor adjunk egyáltalán ajánlatot, vagy ne?...
Mostmár tudjuk, mert okosabbak lettünk...

Ajánlatkérés? Igen az fontos! Ajánlatadás? Az meg méginkább fontos(!?)

Persze, hiszen „Ajánlat nélkül nincs üzlet!”. Ezért tehát „Küldjön egy ajánlatot!” - mondja a megrendelő a telefonban. Mert mindenkinek ezt mondja. Aztán kap is vagy hármat-négyet, ugyanolyan tartalommal, csak háromszoros-négyszeres, ill. harmad-negyed áron. Na most légy okos, Kedves Döntéshozó!

Mert tegyük fel, hogy Önnek, pl. 25 éve cipőkészítő üzeme van. Akkor már egy párszor nagy valószínűséggel rendelt bőrt a gyártáshoz. Bizonyára számtalan szempont szerint kellett időről-időre döntenie. Sőt, ezen szempontok többsége az idők folyamán állandóan változott. Ön ezeket mindig alaposan mérlegelve, lehetőségei és igényei szerint néha változtatott a beszerzési forrásokon, időnként lecserélte egyik-másik beszállítóját. Mára ki is alakult egy stabil partneri kör, ajánlataikból – minden lényeges szempontot is figyelembe véve – kb. 3 perc alatt kiválasztja az ott és akkor leginkább megfelelőt. Mert – mint ahogy a múltban mindig, ma is - vannak jól definiált szempontjai, mert ez a szakmája, ezt csinálja nap, mint nap, ehhez ért a legjobban. Vagy nem?

De mi a helyzet a menedzsment tanácsadókkal, ISO rendszerépítő cégekkel, a minőségügyi felkészítőkkel?

Ezekből általában hat-nyolc évenként egy szokott kelleni. Ha ilyet keresünk, akkor azt azért tesszük, mert speciális ismereteire, tapasztalataira számítunk. Ha nem így lenne, akkor megoldanánk a kérdést belülről, saját erőforrásokkal. Ez ügyben tehát természetes, hogy nem alakulhat ki az a szakmai rutin, gyakorlat, tapasztalat, a figyelembe veendő szempontok köre, amelyekkel ezt a kiválasztást olyan szinten tudnánk megoldani, mint a példa szerinti bőr beszerzését.

Ha ez így van, akkor miben, vagy hogyan segíthetne három, vagy négy ajánlat bekérése. Hogyan érhetnénk ezzel célt, hogyan nyerhetnénk ezekből több szakterületi ismeretet, tudást, tapasztalatot, gyakorlatot? Még akkor sem, ha adott esetben az ár a legfontosabb (vagy az egyetlen) szempont számunkra. Ha csak az a célunk az ajánlatkéréssel, hogy a legolcsóbbat ki tudjuk választani, akkor sem érünk célt. Láttuk ugyanis, hogy az ajánlatok egymáshoz való (ár)viszonya milyen. Meg különben is: „Olcsó húsnak híg a leve!” (Gondolom a bőrnél sem lehet ez másképp.)

Mi az, hogy minőségirányítási-, vagy minőségmenedzsment rendszer?

Hogyan kell, vagy lehet a minőséget irányítani, vagy menedzselni ráadásul rendszerrel? Milyen rendszerrel? Ez ugye így, ebben a formában túl misztikus? Tapasztalataim szerint az esetek többségében partnereink tartanak is ezektől a "hókusz-pókuszoktól". Megbízásuk kiadásakor a legtöbben nem is tudják pontosan meghatározni, hogy tk. mit szeretnének kapni a pénzükért.

Kedves Döntéshozó!

Ne kérjen ajánlatot, mert csak megnehezíti a saját dolgát, elbizonytalanítja magát, meg amúgy is teljesen felesleges! Ajánlatkérés helyett tegye inkább azt, amit életem egyik legjobban sikerült felkészítésének megrendelője egy 8-10 fős informatikai vállalkozás átlagon felüli szinten felkészült vezetője tett, mintegy 5-6 évvel ezelőtt.

Későbbi (azóta is) partnerünk ügyvezetője szégyenlősen megjegyezte az „ajánlati szakban” (hű, de hivatalos, különben meg nem is volt a szó klasszikus értelmében ajánlat) az első személyes megbeszélésünkön, hogy ő bizony nem igazán tudja pontosan, hogy mit rendelne, ha megrendelne most egy minőségirányítási-, vagy szakszerűbben minőségmenedzsment rendszert?

Azt viszont pontosan tudja, hogy mit szeretne! Leginkább azt, ha egy általa is ismert elemekből álló vezetői eszköz-együttest kapna. Az meg még jobb lenne, ha a meglévő – szerinte most hiányos - irányítási rendszerét (mert minden cégnél van valamilyen irányítási rendszer, még ha éppen tegnap alakult, akkor is) a gyakorlatban jól használható elemekkel kiegészítenénk, bővítenénk. Ha pedig a felkészítés folyamatában még tanulhat is, fejlesztheti vezetési-szervezési-irányítási ismereteit, azt külön megköszönné.

Ezzel ő meg is határozta a jól, a cégek hasznára működő minőségmenedzsment rendszerek lényegét és valódi tartalmát.

És miben maradtunk? Abban, hogy egy napot rászánunk arra, hogy megismerhessem vállalkozását belülről. Betekinthessek a cég tevékenységeibe, folyamataiba, láthassam erőforrásait, dokumentumait, megízlelhessem az irányítás rendjét, a vezetési stílust, egyszóval a szervezeti kultúrát és – el ne felejtsem- kitűzött céljait.

A nap végén összefoglaltam, hogy mit tapasztaltam, mit fogunk csinálni és azt milyen ütemezésben. Milyen gyakran találkozunk, hogyan tartjuk a kapcsolatot, hogyan cserélünk információt, stb. Tk. ennyi. A végén, érdekes módon, majdnem egyforma számot mondtunk a felkészítés munkadíjára.

Tenyérbe csaptunk és megkötöttük a szerződést.

Ennyi. Évenként azóta is kétszer-háromszor találkozunk. Nemcsak ISO-ügyekben, hanem más, a cég életében fontos lépések, döntések előtt, melyekben kikéri véleményemet. (Pl. pályázat, tevékenység- és létszámbővítés, nagyobb fejlesztések, stb.) A rendszer pedig működik, sőt folyamatosan fejlődik. Csak mellékesen, azóta kaptam tőle három ajánlást is, melyekből üzlet lett! Talán mondanom sem kell, ajánlatot ezek közül egyik cég sem kért.

 

Törőcsik Ignác

---

2009. december 10.

Hogyan is válasszunk minőségügyi felkészítőt?...
Mostmár tudjuk, mert okosabbak lettünk...

Ennek a történetnek már vannak előzményei.

2007. október 28-án, a Történetek – tanulópénz helyett … c. rovat egyik induló cikke volt, a Hogyan válasszunk ISO 9001 minőségirányítási tanácsadót? Akkor abban maradtunk, hogy „érdemes ellátogatni a felkészítő honlapjára, hogy meg tudjunk győződni szolgáltatásai minőségéről…” Majd nem sokkal később újra az volt a fixa ideánk, hogy "Minőségi" minőségügyi tanácsadót pedig választani kell! Akkor sem volt jobb ötletünk, így újra megállapítottuk, hogy „egy jó tanácsadót, sőt minőségi tanácsadót kell választani! Hogy honnan? Hát az Internetről! ...” Ahogy telt-múlt az idő, egészen furcsa felkészítők jelentek meg a piacon. Ezt az Univerzális ISO 9001 minőségügyi felkészítés "csináld magad" módra! c. történetben írtam le, mert „van itt a piacon, kérem szépen kétszázezres "egyen-izó", ha úgy tetszik "univerzál-izó", más szavakkal "csináld magad-izó" is! ...”

Kaptam is hideget-meleget ezekért a cikkekért. Legtöbben azt mondták, hogy ennyi cinizmust nehéz egy történetbe bezsúfolni, de még talán tízbe is komoly feladat. Gúnyolódni nagyon egyszerű, inkább akkor meg kellene írni, hogy valóban hogyan jutunk a legközelebb az „ideális” (vagy ahogy a döntéselmélet hívja a kielégítő) megoldáshoz. Persze, ha tudnám, mert – mint ahogy ez ilyenkor lenni szokott - biztosan fogalmam sincs róla, azért irkálok hülyeségeket.

Ez a téma úgy látszik továbbra izgalmas lehet, mert egészen hajmeresztő dolgok történnek még ma is a piacon nap-mint nap, felkészítő-választás ürügyén.

Minőségügyi felkészítés? Minőségirányítási tanácsadás? Minőségmenedzsment rendszerépítés?

Ahogy tetszik, egyre megy. Úgysem a szavakon múlik. Annál inkább a mögöttes tartalmon, annak mélységén. Ahogy a jéghegynek sem a víz feletti 1/10-e a lényeg, hanem ami alul van, a 9/10. Viszont az nem látszik elég jól, néha meg egyáltalán.

Nos a további okoskodás helyett egy bekezdésben javaslatom lényege:

Én egy személyes beszélgetésen (no nem az ékesszóló cégtulajdonostól/vezető tanácsadótól/marketing igazgatótól, hanem személyesen attól a felkészítőtől, aki a munkát nálunk fogja végezni) egyszerűen megkérdezném, hogy a névjegykártyáján lévő minőségirányítási főtanácsadó, vagy minőségfejlesztési szakmérnök, vagy egyé cafrang mit is takar pontosan? Milyen iskolában bírta megszerezni ezt az igen rangos címet? Esetleg egy 3 napos gyorstalpaló tanfolyamon, egy feltételes vasúti megállóban székelő fő-főiskolán, vagy esetleg pl. a Műegyetem MBA-kurzusán? Mert ugye, ez nagyon nem mindegy! Mint ahogy az sem, hogy milyen és mennyi szakmai-, iparági- és menedzsment munkatapasztalata, gyakorlata van. Elolvasott-e legalább 50-60 menedzsment szakkönyvet és mindezt „bekeretezte-e”, mondjuk 3-400 szépirodalmi művel? (Ezt nem kell külön megkérdezni, mert a beszélgetés közben úgyis kiderül.) És persze feltétlenül belelapoznék a legutóbbi felkészítői munkájának dokumentációjába, (amúgy cégnév nélkül, bizalmasan) már csak azért, hogy a torta habjáról nehogy lemaradjon a mazsola.

Mert minden más csak maszlag. A honlapra, a referencialistára, de még a névjegykártyára is mindenki azt ír, amit akar. (Egyébként az ajánlatba is, de ez már megint újabb történetet kíván.) A tanácsadó cég is és annak vezetője is lehet akármilyen. (Úgyis olyan lesz, amilyet a kedves megrendelő akar.)

Egyes egyedül a felkészítő „személyes minősége” számít!

„Csak” erről kell hitelt érdemlően meggyőződnünk. Ami persze nem olyan egyszerű!

Öt éve - nyár elején a felvételi időszak környékén lehetett, - a villamosra felszállt mellém két ifjú, az új generáció illusztris képviselői. Korukhoz illően magabiztosak voltak, ők már tanult emberek lesznek, el sem tudják kerülni a felsőoktatást. (Manapság úgyis minden nagyobb kereszteződésben van valamilyen főiskola.)

Nos, ők is ilyen helyről jöhettek, mert az érettségi öltönyt hová máshová lehetne mostanság ebben a melegben felvenni? Mondja is az egyik: - A francba, már megint elcsesztem! Tavaly se vettek fel, most se fognak. De nem is próbálom többször! Mi a fenének tanuljak, inkább elmegyek olyan minőségügyi tanácsadónak. Tudod milyen az? A haverom harmadik éve csinálja és már Passattal jár. A múltkor, amikor kérdeztem tőle, hogy mi a bánat ez, eszik-e, vagy isszák, azt mondta, nem kell hozzá semmi, csak egy jobb öltöny, meg egy laptop. Hát nem király?

De még milyen király! Viszont, ha a javaslatom szerint zajlana a tanácsadó/felkészítő-kiválasztás, akkor az ilyen és hasonló párbeszédeknek ugyancsak befellegzett volna már. Meg azóta a király is meghalt volna talán.

Az ilyen Boss-öltönyös fiúknak meg felkopott volna az álluk.

Legalábbis a mi szakmánkban, remélem!

Törőcsik Ignác