2010. március 30.

Mint azt több helyen, így nálunk is lehetett olvasni

a 2008. november 15-én életbe lépett új szabvány bevezetésének átmeneti, vagy, ha tetszik türelmi ideje - az a bizonyos két év - lassan eltelik. Ez azt jelenti, hogy a régi szabvány szerint (ISO 9001:2000, MSZ EN ISO 9001:2001) kiállított tanúsítványok érvényességi ideje 2010. november 14-én (24 órakor) lejár. Így aztán 2010. november 15-étől, aki bújt, bújt, aki nem, nem, vagyis a régi szabvány szerinti tanúsítvány - akár tetszik, akár nem - érvényét veszti.

Azoknak a cégeknek tehát, akik a szóban forgó ISO-szabvány szerint kiépített, működtetett és fejlesztett minőségmenedzsment rendszerüket folyamatosan és érvényesen tanúsított állapotban szeretnék tartani, a Magyarországon működő valamennyi tanúsító szervezetnél elfogadott állásfoglalás szerint egységesen a fenti időpontig át kell dolgozni, ill. a működésben át kell állni az új szabvány szerinti követelményekre.

Magyarul és összefoglalóan: 2010. november 15-én (és ezután) már nem lehet érvényben egyetlen, az ISO 9001:2000, ill. az MSZ EN ISO 9001:2001 szerint tanúsított minőségmenedzsment rendszer sem.

Az átdolgozási-, ill. átállási időszak tehát két teljes év (volt/lesz), melyből annak közel 3/4 része eltelt. Az eltelt másfél év alatt - kollégáimmal együtt - kb. 90-100 rendszert tevőlegesen átdolgoztunk, továbbá a mások által átdolgozott rendszerek közül tanúsító-, felügyeleti-, ill. megújító auditokon közel 800 rendszert a jelzett auditok keretében átvizsgáltunk. Ezért talán vehetjük magunknak a bátorságot, hogy ezirányú tapasztalatainkat e helyen, a következő írásokban közzétegyük.

Legalább három (de lehet, hogy szükség szerint több) írás következik, melyekben a szabvány felépítését követjük. Így a 4. érdemi fejezet (Minőségügyi rendszer) témaköreivel kezdünk, majd az 5. fejezet (A vezetőség felelősségi köre) következik és így tovább, egészen a 8. fejezetig (Mérés, elemzés és fejlesztés) bezárólag leírjuk mind a pozitív, mind a negatív tapasztalatainkat, főleg a tipikusakat, amelyeket több helyen is tapasztaltunk. Emellett persze, olyanok is vannak, amelyek egyediek, de annál tanulságosabbak.

Mindezeket jobbító szándékkal, okulásul tesszük,

egyrészt, hogy mások ne kövessék el ugyanazokat, vagy az azokhoz hasonló hibákat amelyeket feltártunk, másrészt, hogy követendő példákat, ún. "best practice"-eket vázoljuk. Ezekkel mutassuk meg országnak-világnak a legjobb gyakorlatot. Természetesen írásainkból nem fognak kiderülni, hogy a történetek milyen cég, ill. pontosan melyik szervezet mindennapjaiból valók, hiszen a mi szakterületünkön is (meg jó lenne, ha más üzletágakban is) az üzleti etika egyik alapvető szabálya a diszkréció. Ennek az adatvédelemben is meg kell jelennie, valamint ezzel összefüggésben a titoktartási kötelezettségek mindenek előtti és feletti, feltétel nélküli betartása is fontos.

Azt mondtuk mi is, meg mások is a szakmában közel másfél évvel ezelőtt, hogy az új szabvány nem követel érdemi (főleg nem alapvető, vagy gyökeres) változtatásokat a régivel szemben a cég életében, napi gyakorlatában. Ezek a követelmény-változások inkább ajánlások, amelyeket a szabvány alkotói a működés apró lépésekkel való jobbítása érdekében javasoltak.

Azt mondtuk tehát mi is, meg mások is, hogy az átállásnál nem másról, mint ún. "finomhangolásról" lesz csupán szó!

Nos, tapasztalataink szerint ez így is volt/van. De ha már zenei hasonlathoz fordultunk, akkor maradjunk is ennél. Gondoljunk csak egy hegedűre. A hegedű húrjait azokkal a kis fekete, ún. kulcsokkal kell behangolni. Ezeknek a száraira vannak ugyanis a húrok feltekerve, vagyis csavarásukkal lehet azok feszességét, ezen keresztül az adott hangmagasságot beállítani. A hangolás a húrok feszítésével és eresztésével először természetesen durvább, majd a mozdulatok finomításával egyre pontosabb lesz, így először "alaphangolunk", majd "finomhangolunk".

Vannak hegedűsök, akiknek a hangoláshoz elegendőek a kulcsok, másoknak a finomhangoláshoz külön erre való kis fém emeltyűk kellenek. De mindegy is, hogy mivel, - kulcsokkal, vagy emeltyűkkel, - a lényeg az, hogy a hangszert a koncert előtt így, vagy úgy, de be kell hangolni. Méghozzá, először alap-, majd finomhangolni.

Zenei párhuzamunk végkövetkeztetéséül álljon itt két jó tanács:

1. Alaphangolás nélkül ne kezdjünk finomhangoláshoz! (ez nem fog sikerülni.)

2. Finomhangolás nélkül ne kezdjünk koncertezni! (ez sem fog sikerülni.)

(Zárójelben származtatott következtetésünk: Alaphangolás nélkül meg messziről kerüljük el a koncerttermet!)

Törőcsik Ignác